2010-05-26 23:08



Többen kérték, hogy készítsek egy rövid demót arról, hogyan festek PS-ben. Ne számítsatok komoly tutoriálra, mert az ilyen anyagok elkészítéséhez igazán semmi érzékem, de gondoltam néhány lépésben felvázolom a munka menetét.
Szerintem egérrel is sok mindent meg lehet oldani, de ilyen rajzoknál már egy digitális rajztábla a partnerem.
Első körben durva ecsetekkel felviszem a főbb formákat, folthatárokat, amik segítenek a későbbi tájékozódásban és a részletek kidolgozásában.



Ezután próbálom finomítani az alapot, mert ha az rendben van, akkor sokkal könyebb felvinni a részleteket.



Jöhetnek a részletek. Én ilyenkor már szeretek egy kis területen rajzolgatni, de általános szabály szerint az az ideális, ha a kép minden része hasonló ütemmben készül, mert így lesz igazán egységes az eredmény. Szerintem érdemes sok layert használni, mert így később könnyebb finomítani az egyes rétegek tartalmát.



Eddig aránylag gyorsan el lehet jutni, az aprólékos munka csak most következik. A munka minőségét döntően ez a szakasz befolyásolja.



Ezen a képen látszik, hogy valahogy nem áll össze egy egésszé. Ilyenkor nagy ecseteket és radírt alkalmazok, hogy finom átmeneteket és tóusokat kapjak.



Remélem lesznek, akik kedvet kaptak egy kis rajzolgatásra, igazándiból nem nehéz, csak kellő figyelmet kell szentelni a részleteknek.






Hozzászólások