2010-08-12





És újra itt… Magyarázkodás helyett mellékelek egy tegnapi rajzot, amit a munkahelyen készítettem. Munkahely, helyesebben a cég, ahol a szakmai gyakorlatomat töltöm. Erről majd később talán bővebben is írok, legyen elég annyi, hogy autóipari. :)

Megjártuk időközben Angliát. Silverstone, 20. (huszadik) helyezés. Mindenki nagyon örült, kegyetlen jó eredmény. Egy hét múlva Győr, idén először magyar Formula Student verseny, meg kell nyerni. :)

Kormány elkészült, elektronikával ugyan akadtak gondok, remélhetőleg hétvégén már teljes pompájában megcsodálható lesz. A gyártásáról majd később bővebben is szeretnék írni.

Röviden ennyit 2-3 hónap kihagyás után, apránként majd bepótolom az elmaradást.

2010-04-16



Margitsziget - Galéria











Rég jelentkeztem friss tartalommal, pedig sok újdonságot ígértem legutóbb. Most is ezt teszem, csak egy kis időt igényel az anyagok összeválogatása.

Ma szokásommal ellentétben nem rohantam haza pénteken, inkább Zsófival csavarogtunk egyet a jó időben. Készült pár fotó is, gondoltam feltöltök párat ezek közül, hátha más is kedvet kap egy kis kirándulásra.

A post képre kattintva juthattok el a galériába.

2010-03-17





Már régóta szemezek a magyar Kázmér és Huba oldalon promotált képregény gyűjteményekkel, de eddig sosem jutottam el addig, hogy elmenjek megvenni. Kár volt lustaságból eddig halogatni, mert nagyon jó kis kiadványokról van szó. :) Fekete-fehérben, nagyon jó minőségű matt lapon vár minket egy rakat remekül válogatott képsor. Eddig, ha jól tudom, 6 kötet jelent meg, mostmár biztos, hogy mind itt fog figyelni a polcon. :)

Nem rég volt a szülinapom és a barátnőm jó előre beharangozta, hogy valami olyat fogok kapni, ami igazán kedves nekem (és a hasamnak). A post képre kattintva ezt láthatjátok. :)